Hirdetés

Nyithat a CET és a Rác fürdő

A Napi Gazdaság információi szerint elvi megállapodás született a Duna-parti CET megnyitásáról a főváros és a befektető Porto Investment között, valamint hamarosan nyithat a Rác fürdő is.

A Gellért-hegy lábánál lévő Rác fürdő és hotel másfél éve elkészült, de vendéget még nem fogadott. A közel nyolcmilliárd forintos fejlesztés beindulását a magánbefektetők és a 25 százalékban tulajdonos főváros vitája, valamint egy ügyészégi vizsgálat késleltette. Utóbbi a közelmúltban bűncselekmény hiánya miatt lezárult és ezzel megnyílt a lehetőség a nyitásra.

A tulajdonos Rác Nosztalgia Kft. hat-hét üzemeltető céggel tárgyal az ötcsillagos hotel beindításáról. A főváros és a hitelező bankok – a Magyar Fejlesztési Bank és az MKB Bank – úgy tűnik, kedvező ajánlat esetén hajlandó a kölcsönök átütemezésére. Amennyiben akad olyan cég, amelyik nyereségesen tudja üzemeltetni a Rácot, akár a jövő év elején megnyithatnak. A használatbavételi engedély 2010 vége óta megvan. Nem késlelteti a megnyitást a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata, amely az ügyészségi vizsgálat lezárását követően indult a fürdő ügyében.

Kedvező fejleményekről érkeztek hírek a CET-központtal kapcsolatban is. A főváros tulajdonában lévő multifunkciós épület megnyitásáról ugyanis elvi megállapodás született a befektető Porto Investment és a Főpolgármesteri Hivatal között. Ennek előfeltétele az volt, hogy a Porto állítsa vissza a korábbi állapotot, vagyis érvénytelenítse az üzemeltetési szerződés felmondását. A napi.hu értesülései szerint ez folyamatban van.

Bár az Állami Számvevőszék (ÁSZ) közelmúltban megjelent jelentésében megállapítja, hogy a fővárosnak 25 évre mintegy 33,4 milliárd forint kiadást jelenthet a beinduló CET (ez 13,2 milliárd forinttal több, mint amennyi a szerződésben szerepel), de a nyitás elhúzódása újabb kiadásokat jelenthet.

A főváros kockázatát növeli az ÁSZ szerint a beruházás megvalósításához felvett hitelhez kapcsolódó csaknem tízmilliárd forint fizetési kötelezettség. Az üzemeltetési szerződés felmondása – amit a Porto hetekkel ezelőtt lépett meg – sem lenne költségmentes és előnyös a fővárosnak, számítások szerint több tízmilliárd forint kártérítési igénnyel kellene számolni. Mindezek feloldására most úgy tűnik, megvan a közös akarat.

Forrás: index.hu

Eredeti cikk: http://bit.ly/p4xgbE

Kerületi Újság a Facebookon

Hirdetés

Hirdetés

Ti küldtétek

89_budapest_zoo_hungary_500.jpg

Kerületi hírek

Működik a "Szomszédok egymásért"
2012 máj. 20 09:48 - Kerületi Újság

A Kis Duna-parton a fahídnál úgynevezett rapsic hálóval fogják illegálisan a halakat – érk [ ... ]

Illegális szemétlerakókat fogtak el Csepelen
2012 máj. 15 13:49 - csepel.huIllegális szemétlerakókat fogtak el Csepelen

Lakossági bejelentés alapján, a közterület-felügyelet munkatársainak segítségével fogtak e [ ... ]

Illegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen
2012 máj. 15 13:46 - csepel.huIllegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen

Lakossági bejelentés alapján, a közterület-felügyelet munkatársainak segítségével fogtak e [ ... ]

Illegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen
2012 máj. 15 13:18 - csepel.huIllegális szemétlerakókat kaptak el Csepelen

Lakossági bejelentés alapján, a közterület-felügyelet munkatársainak segítségével fogtak e [ ... ]

Állampolgársági eskütétel Csepelen
2012 máj. 07 20:58 - ÖS

2012. május 7-én harmincöten kapták meg a magyar állampolgárságot Csepelen, a Polgármesteri  [ ... ]

Kőbányán lesz Magyarország legnagyobb bevásá...
2012 ápr. 26 09:15 - Kerületi ÚjságKőbányán lesz Magyarország legnagyobb bevásárlóközpontja


Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere, Dr. Knut Volquardsen, az ECE Projektmenedzsment Budapest  [ ... ]

Csepel Ifjú Tehetségei 2012
2012 ápr. 26 09:01 - ÖS / csepel.huCsepel Ifjú Tehetségei 2012

Tizenegyedik alkalommal hirdették meg a Csepel-sziget Ifjú Tehetségei Regionális Képző- és Ip [ ... ]

Elhunyt a Vasas és a Csepel egykori futballistáj...
2012 ápr. 26 08:56 - Kerületi Újság

Elhunyt Boday Ferenc, a Vasas korábbi ifjúsági válogatott futballistája, aki bajnok is lett az  [ ... ]

Miért fut valaki 50 nap alatt 50 maratonit?
2012 ápr. 26 08:16 - Sport24.huMiért fut valaki 50 nap alatt 50 maratonit?

Csepeltől egészen Londonig fut Varga Norman azért, hogy az embereket szemléletváltásra ösztö [ ... ]

"Elsőkézből" - polgármesteri fogadóóra Kőb...
2012 ápr. 24 13:52 - Kerületi Újság

"Elsőkézből" Polgármesteri fogadó óra 2012.04.23.
jwplayer('avID_AVPlayerID_56 [ ... ]

Testületi ülés, 2012. árpilis 18. (videó)
2012 ápr. 24 13:48 - Kerületi Újság

Budapest Főváros XV. kerület Képviselő-testületének rendkívüli ülése 2012.04.18.
 [ ... ]

Testületi ülés, 2012. április 19.
2012 ápr. 24 13:45 - Kerületi Újság

Budapest X. kerület önkormányzatának testületi ülése 2012.04.19.
jwplayer('av [ ... ]

Testületi ülés, 2012. április 19. (videó)
2012 ápr. 24 13:42 - Kerületi Újság

Budapest XI. kerület önkormányzatának testületi ülése 2012.04.19.
jwplayer('a [ ... ]

Megújuló zöldterület a Dorozsmai utcában
2012 ápr. 24 13:34 - OSZI'95 Ingatlan Kft.Megújuló zöldterület a Dorozsmai utcában

Ha valakitől megkérdezzük, mi jut elsőként eszébe Zuglóról, azt mondja zöldövezet, és ez [ ... ]

Ki szállítja el az utcán fekvő állattetemeket...
2012 ápr. 23 11:55 - Kerületi Újság

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a közterületen észlelt állati tetemet az Önkormán [ ... ]

Kiadó a Csősztorony
2012 ápr. 23 11:49 - Kerületi Újság

Budapest mértani középpontja közelében bérbeadó Kőbánya egyik szimbóluma és büszkesége, [ ... ]

Halmajális lesz az Óhegy-parkban
2012 ápr. 23 11:46 - Kerületi Újság

Szeretettel várunk mindenkit május elsején az Óhegy parkban, ahol színes programok szórakoztat [ ... ]

Útfelújítás a budai várban
2012 ápr. 23 10:27 - Kerületi ÚjságÚtfelújítás a budai várban

Budapesten a Budai Vár területén, a 16-os buszcsalád útvonalán kezdjük meg a felújítási mu [ ... ]

Tisza István-szobrot avattak Zuglóban
2012 ápr. 23 10:23 - Kerületi ÚjságTisza István-szobrot avattak Zuglóban

A néhai miniszterelnök emlékéhez méltó helyen, a Zugló Önkormányzata által újonnan kialak [ ... ]

Kispest - Zárszámadás elfogadva
2012 ápr. 23 10:19 - Kerületi ÚjságKispest - Zárszámadás elfogadva

Pályázatot ad be az önkormányzat a természettudományos oktatás megújítására. A csütört [ ... ]

Tedd le.

Segítség a bajban

Legyél a tudósítónk!

Jól értesült vagy? Programot ajánlanál? Küldd el nekünk! Véleményedet is várjuk! A cikkekhez regisztráció nélkül is hozzászólhatsz.

Küldj fotót, videót!

Van egy jó fotód, videód Budapestről? Úgy érzed sikerült megragadnod valami érdekes témát? Küldd el a fájlt vagy a linket az info[kukac]keruletiujsag[pont]hu címre egy rövid leírással!

Szerkesztőket keresünk!

Szerkeszd valamely kerület(ek) oldalát és keress pénzt az oldaladdal! Szabad még:
Buda I., II., III., XI., XII., XXII. kerület
Belváros: V., VI., VII., VIII. kerület
Észak-Pest: IV., XIII., XV. kerület
Dél-Pest: XIX., XX., XXI., XXIII. ker.
Keress meg! 

Hírlevél



HTML formátum?

Partnereink

Hiánypótló szótárak a Tinta Kiadótól



Figyeljünk rájuk!

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) korábbi kampányához csatlakozott a keruletiujsag.hu is. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szülők felelősségét a gyerekek médiafogyasztási szokásainak alakításában. Komoly veszélyekkel jár, ha a gyerekek ellenőrzés nélkül tévéznek. Ne a tévé nevelje a gyereket!

Népszerűségi mutató

Oldalainkat 176 vendég és 0 tag böngészi

Kerületi Újság - Videók