Rendkívül erős mezőnyben Stoics Alexandra nyerte a GreenLine Clean idei szépségversenyét hétfőn a LOCK Budapest rendezvényközpontban. A királynő több mint 60 versenyző utasított mögé, győzelmével egy tengerparti utat és egy modelliskolai képzést nyert, továbbá egy évig ő lesz a cég arca is, melynek során Weisz Fannival dolgozhat majd együtt.

64 lány jelentkezett a víztakarékos autómosás úttörőjének számító GreenLine Clean idei szépségversenyére, közülük a zsűri szavazatai és a Facebook-lájkok alapján húszan vehettek részt december 16-án hétfőn az elődöntőben.

A versenyzők kivétel nélkül bemutatkoztak az öttagú zsűrinek, melyet Weisz Fanni és férje, Hajmásy Péter, Senánszky Flóra, Maróti Árpád, a GreenLine Clean tulajdonosa, és Varga Zoltán, a cég svájci képviseletének tulajdonosa alkottak. A zsűritagok egymástól teljesen függetlenül pontozták őket megjelenés, kommunikáció és összhang szempontok alapján. Az így kapott pontszámokat összeadták, és délre ki is alakult a 10 fős döntős mezőny.

A top 10-be került lányok ezt követően egyfajta kikapcsolódásként részt vettek egy szimulátor versenyben a Racecenterben, majd innen a LOCK Budapest rendezvényközpontba vezetett az útjuk, ahol a mindent eldöntő finálét rendezték meg.

Míg a versenyzők délelőtt laza, hétköznapi ruhában, úgy este már estélyiben álltak színpadra, és a zsűri ezúttal megbeszéléses alapon döntött arról, hogy kire kerüljön fel a győzelmet jelentő korona.

A zsűri értékelése alapján a 2. udvarhölgy Becker Vivien, az 1. udvarhölgy Juhász Boglárka lett, a 2020-as GreenLine Clean nagykövetének pedig Stoics Alexandrát választották meg. A döntővel egyidejűleg a cég honlapján is lehetett szavazni a lányokra, a több mint tízezer voks alapján pedig az is kiderült, hogy a közönségdíjat Polgár Petra zsebelte be.

A négy díjazott egyaránt részt vehet egy portfóliófotózáson, jövő nyáron pedig együtt utazhatnak el a Balatonra egy Teslával, ahol elektromos hajó biztosítja majd számukra a nyugodt de egyben környezettudatos kikapcsolódást.

A győztes Stoics Alexandra tengerparti utat és modelliskolai képzést nyert a szépségével, továbbá egy éven át ő lesz a cég arca is, amelynek során Weisz Fannival dolgozhat majd együtt.

Maróti Árpád, a GreenLine Clean tulajdonosa arról beszélt a versenyt követően, hogy számukra a legfontosabb a természetesség mellett a jó kommunikációs készség volt, amit sok lányban meg is találtak.

„Számos versenyző olyan személyes történetekkel érkezett a versenyre, amik egyeznek a cégünk filozófiájával. A nyertes Stoics Fanni például éppen arról írja a szakdolgozatát, hogy miként lehetne környezettudatosabbá tenni a textilipart, ami a harmadik legszennyezőbb a világon” – magyarázta Maróti Árpád.

A GreenLine Clean karácsonyra egy jótékonysági akcióval készült, ami már javában zajlik is. Összeállítottak húsz darab díszdobozos ajándékcsomagot, melyből kettőt aukcióra bocsátanak, hármat pedig kisorsolnak. A bevételből a Mosoly Alapítványt támogatják majd, így mindenkit arra kérnek, hogy aki teheti, akár csak egy megosztással járuljon hozzá az akció sikeréhez, aminek részleteiről a cég Facebook-oldalán találhat bővebb információt.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.