Egy társadalom jövőképét gyermekek nélkül nem lehet elképzelni - hangoztatta a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.

Kovács Árpád annak apropóján beszélt erről, hogy az Összefogás a Gyermek- és Családbarát Magyarországért Szakértői Műhely munkájából megjelent a Jövőnk a gyermek című tanulmánykötet, amely Magyarország demográfiai kilátásairól átfogó képet adva újító ötleteket is tartalmaz a negatív népesedési kilátások javítására.
    A KT elnöke úgy fogalmazott: nincs derűs jövő gyermek és gyermekszaporulat nélkül Magyarországon. Gazdasági szempontból az import munkaerő vagy az egyre nagyobb teret nyerő technikai újítások sem jelentenek választ a népesedés negatív trendjére, a népességfogyás ugyanis átalakíthatja az ország képét, a gyermekszaporulat javítása az ország túlélőképességét jelenti.
    A népesség fogyatkozása lefelé ágazó szakaszt jelent egy ország életében, nemcsak a társadalom szerkezete, a gondolkodásmód változik meg, hanem arról is szó van, hogy fizikailag be tudjuk-e tölteni a munkaköröket. A gyermekvállalás egy út választása is, ami azt jelenti, hogy nem adjuk fel a társadalom magyar voltát - tette hozzá.
    Kovács Árpád - aki a kötet előszavának szerzője - arról is beszélt, hogy a tanulmányok közös gondolkodást jelentenek, s a rövidtávú megoldások, a családtámogatások és más, a gyermekvállalás további ösztönzését, segítését célzó javaslatok mellett foglalkoznak a távolabbi jövőképpel is.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.