Áthelyezte az online térbe szolgáltatásainak többségét az Egyszülős Központ, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt is folyamatosan segítséget nyújtson a bajba jutott családoknak - közölte az Egyszülős Központ.

A közlemény szerint továbbra is elérhető a jogi segítségnyújtás, a coaching, a pszichológiai tanácsadás, a segítő beszélgetés, az állásközvetítés és álláskeresés. Létrehoztak egy adatbázist a nagyobb települések és a budapesti kerületek önkormányzati támogatási lehetőségeiről, a köznevelési intézmények ügyeleti rendjéről és az igénybe vehető ingyenes gyermekétkeztetésekről is.

Új szolgáltatásként pedagógusok segítségével online tanulási támogatást nyújtanak a gyerekeknek hét tantárgyból, a szülőknek Énidő a karanténban címmel online egyéni és csoportos beszélgetéseket indítottak el, jógaórákat tartanak, a közösségi oldalaikon pedig rövid videókban válaszolják meg az egyszülős családokat érintő kérdéseket - tudatták.

Tájékoztattak arról is, hogy a központ megerősítette adományozási tevékenységét, és Budapesten kívül is meghirdette a támogatási lehetőségeket. A veszélyhelyzet első heteiben több száz kiló tartós élelmiszert juttattak el rászoruló egyszülős családoknak, emellett eddig tíz családnak, 25 gyermeknek laptopot adományoztak, hogy részt vehessenek az online oktatásban - írták.

Hozzátették: hetente újabb élelmiszercsomagokat küldenek a rászorulóknak, és újabb családok is kapnak laptopokat. A központ ezért intenzív adománygyűjtési akcióba kezdett, hogy minél többeknek segíthessen élelmiszerrel, tisztító- és tisztálkodószerrel, valamint laptopokkal - olvasható a közleményben.

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2018 óta működteti az Egyszülős Központot, amely többek között ingyenes szolgáltatásokkal - például jogi konzultációval, pszichológiai segítségnyújtással, gyermektáboroztatással -, közösségi programokkal és a munkavállalást segítő programokkal segíti az egyedülálló szülőket. Magyarországon körülbelül 300 ezer családból hiányzik az egyik szülő, ezek a családok több mint félmillió gyereket nevelnek.

További információk a https://www.egyszulos-kozpont.hu/ honlapon érhetők el.

Az online oktatáshoz sok családnak nincs meg a megfelelő informatikai eszköze, sem laptop, sem táblagép nem áll rendelkezésükre. Felajánlásként kapott laptopokat juttattunk el tíz családnak, hogy a gyerekek - összesen 25-en - ne maradjanak le osztálytársaiktól, részt tudjanak venni a napi tanulásban. A tervek szerint hamarosan további családok is részesülnek laptopadományban.

Szolgáltatásaink többségét online formába tettük át, így továbbra is elérhető jogi segítségnyújtás, coaching, pszichológiai tanácsadás, segítő beszélgetések, valamint állásközvetítés és álláskeresés, amire a jelen helyzetben különösen megugrott az érdeklődés. Létrehoztunk egy adatbázist a nagyobb települések, illetve a budapesti kerületek önkormányzati támogatási lehetőségeiről, a köznevelési intézmények ügyeleti rendjéről és az igénybe vehető ingyenes gyermekétkeztetésekről.

Új szolgáltatásokat indítottunk el, hogy segítsük a szülők mentális talponmaradását: online tanulási segítséget biztosítunk a gyerekeknek felkészült pedagógusok segítségével hét tantárgyból, ezzel a szülők válláról is levesszük a felkészülés és oktatás terhét. Nyelvi fejlesztési foglalkozásokon pedagógusaink az első osztályra készítik fel a kicsiket, stresszoldó beszélgetéseinken pedig igyekszünk támogatást adni a túlterhelt egyszülősöknek.


Forrás: Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány
 

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.