A kormány szerdán elfogadta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiáját, amelynek részeként péntektől több mint 53 milliárd forint összegű pályázati lehetőség nyílt meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 145 milliárdos keretösszegéből - mondta az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen.

Palkovics László kifejtette: a négy új pályázat az "innovációs lánc" minden szereplőjét érinti, támogatást nyerhetnek a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv), a nagyvállalatok, az egyetemek és a vállalkozások közötti együttműködések is. A kiírások a munkahelyteremtést, a meglévő munkahelyek megőrzését és kiemelten a kkv-k kutatás-fejlesztési, innovációs képességének erősítését szolgálják.


A miniszter felidézte, hogy Magyarország globális szinten a 30-35. helyen, Európában a 20-23. helyen szerepel az innovációt tekintve, és megjegyezte, hogy ezek jó eredmények, de azt nem indokolják, hogy elégedettek legyünk. Különösen azért, mert ma az innováció jelentős mértékben járul hozzá a gazdasági növekedéshez, hiszen egyre inkább tudásalapúvá válik a gazdaság. A tapasztalatok szerint minden egy forint kutatási támogatás öt-hat forinttal növeli meg az adott vállalkozás nyereségességét.
Magyarország 2018-ban a bruttó hazai össztermék 1,53 százalékát fordította kutatás-fejlesztésre, de 2030-ra ezt a mértéket szeretnék 3 százalékra emelni - jelezte a tárcavezető.


Palkovics László emlékeztetett arra, hogy nemrég létrejött a tanácsadó szerepet betöltő Nemzeti Tudománypolitikai Tanács, amelyben a tudomány, a gazdaság és az állam is képviselteti magát, a márciusi első ülésen tárgyalták is a nemzeti kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiát, amelyet a kormány szerdán fogadott el. Az NKFIA égisze alatt jóváhagyott, 145 milliárd forintos pályázati keretből idén a teljes forrás mintegy 40 százalékát, 62 milliárd forintot fizetnek ki a kutatóknak.
Az ebből pénteken meghirdetett 53 milliárd forintos pályázatok között újdonság a KKV Start Innováció pályázata, illetve folytatják a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatását. Egyszerűbbé válik a szellemi védjegyoltalmak, szabadalmak benyújtása, a továbbá magyar egyetemi hallgatókat külföldi tanulmányok elvégzésére is ösztönzik - ismertette Palkovics László.


Kitért arra is, hogy a következő öt évben 18 nemzeti labort hoznak létre, az erre szánt 90 milliárd forintból idén 14 milliárd felhasználását tervezik. Közöttük van a korábban nem is tervezett, de járvány miatt kiemelten fontossá lett Virológiai Nemzeti Laboratórium, amelyet Jakab Ferenc virológusprofesszor szervez és irányít majd, valamint a mesterséges intelligenciával foglalkozó labor, amelyet Bokor József professzor és a Sztaki szervez.


Mint említette: eddig 24 koronavírus-kutatással foglalkozó projektet finanszírozott az ITM, mintegy 3 milliárd forinttal. Ebben szerepel a lélegeztetőgépek fejlesztése, a vírus megismerését, diagnosztikai eljárásokat szolgáló programok vagy a gyógyszerfejlesztések támogatása. Az ország kiszolgáltatottságának csökkentése érdekében újabb 7 milliárd forintot biztosítanak hasonló célokra, például a hazai védőmaszk- vagy éppen vakcinagyártás megteremtésére.
Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke a pénteken megnyílt pályázati lehetőségekkel kapcsolatban elmondta: ezekre a kutatók és a vállalati szektor egyaránt nagyon várt. A járványhelyzet ugyanis még inkább felszínre hozta, hogy  mennyire fontos e két terület

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.