Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Több mint 10 milliárd forint áll rendelkezésre Budapesten a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére, ez önmagában azonban nem elég, a kerékpározás terjedéséhez szemléletformálásra is szükség van – mondta Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a Bringázz a munkába! kampány megnyitóján csütörtökön, Budapesten a Magyar Kerékpárosklub közlése szerint.

A kormánybiztos a közlemény szerint hozzátette azt is, hogy a fejlesztésre szánt forrást a fővárosi önkormányzat a Magyar Kerékpárosklubbal egyeztetve költi majd az infrastruktúra építésére.

Révész Máriusz kiemelte a városi közlekedésben zajló szemléletváltozást a világon: előtérbe kerülnek az autónál alacsonyabb terheléssel járó közlekedési módok, például a kerékpározás az elektromos kerékpárok és rollerek, ami komoly kihatással van a városok életének szervezésére. Nyugat-Európában már sok helyen támogatják a kerékpáros munkába járást, a kerékpár-, elektromoskerékpár-vásárlást, hosszabb távon Magyarországon is ebbe az irányba kell menni – tette hozzá.

A szemléletformálás miatt fontosnak nevezte a szeptember 9-én induló Bringázz a munkába! kampányt, illetve azt, hogy jövőre Magyarország rendezheti a Giro d’Italia prológját, az olasz kerékpáros körverseny első három szakaszát.  „Szeretnénk, ha ez is hozzájárulna a szemléletformáláshoz, a kerékpáros sportélet és kultúra fejlesztéséhez. A Bringázz a munkába kampány résztvevői ennek érdekében jutalomutat nyerhetnek a Giro d’Italiára, és ezer pólót is kisorsolnak közöttük” – jegyezte meg.

Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke felhívta a vállalatok és cégek figyelmét, hogy a kampányhoz csatlakozók ingyenes közösségépítő, csapatépítő platformhoz juthatnak, amellyel a munkatársak csapatokat szervezhetnek, és akár versenyezhetnek is – írták.

Forrás: hirado.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

A Budapest rovat további hírei

Sally Porter gyakran elveszíti az időt. Nem tudja, hogyan került a metróba, miért vannak festékfoltok a blúzán...
A Fonó Budai Zeneház 2019-ben ismét elnyerte a MagyarBrands díjat, Kiváló Fogyasztói Márka kategóriában.
November 16-17-én Siófokon évadzárót ünnepelnek a 16. K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaratonon.
2020-ban is egyedülálló programokkal, szuperprodukciókkal és világsztárokkal érkezik a Budapesti Nyári Fesztivál.
Az év vége felé közeledve Dóka Attila két különleges koncerttel készül meglepni közönségét.
A 22-szeres EVEREST CSÚCSMÁSZÓ, Ngima Nuru Sherpa Magyarországon!
Vigadó, 2019. december 1. Karmester: Dénes István Közreműködik: Fejes Krisztina – zongora, Kállai Ernő – hegedű, és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara Vajda János: Filharmóniai ünnepi...
Világklasszisok a Fonóban! A város legjobb táncházai és toplistás zenék mellett nemzetközi szinten is elismert magyar és külföldi művészek szerepelnek a Fonó november-decemberi programjában....
Megnyitó 2019. november 12-én, kedden 18 órakor
A Cityrocks által szervezett KecskemétRocks2019 könnyűzenei flashmobon több mint 500 hangszeres és énekes adott elő 12 slágert.

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó