A Mátra déli lábánál egy csendes kis faluban, Kisnánán található a Bari tanya, ahol Tari Tünde gazdaasszony kifejezetten azokat a vendégeket várja, akik szeretnék megtapasztalni az igazi vidéki életet. Nem csak szálláshely, hanem önmagában egész napos program az állatok hadával, megannyi teendővel és a finom falatokkal. A környéken ráadásul számos látnivaló várja az utazókat a tanyával szemközt álló vártól, a túraútvonalakon át a közvetlen közelben található Egerig.

Nem is tudják, hogy milyen felejthetetlen élményből maradnak ki azok, akik nem ébredtek még kakasszóra és nem töltöttek el legalább néhány napot egy igazi tanyán. A mai rohanó világban mindenkinek szüksége van időnként arra, hogy nyugodt körülmények között pihenhessen vagy kimozduljon a komfortzónájából és olyan dolgokat próbáljon ki, mint előtte még soha.

Ezt látta meg Tari Tünde is, aki már tíz éve várja saját tanyáján a vendégeket. Kisnána központjában, a gyönyörűen felújított várral szemközt áll a Bari Tanya a maga állatseregével, régi paraszti portából kialakított falusi vendégházával és a gazdaaszony őszinte kedvességével. A hely sokaknak nyújtott az elmúlt években felejthetetlen kikapcsolódást. Bár jellemzően gyerekcsoportok a vendégek, számos visszatérő család, szerelmespár és baráti társaság választja pihenése helyéül az idilli környezetet.

Kipróbálható a gazdálkodás

Bár senkire sincs semmi rákényszerítve, a vendégek néhány napra akár a parasztudvar gazdái is lehetnek. A kacsa, liba, tyúk, kecske, bárány, malac, ló, kutya, macska ellátása mellett szénagyűjtéssel, gyümölcsszedéssel, kerti munkával, óltakarítással, konyhai segédkezéssel telhet az idő. Tünde természetesen mindenben szívesen segít és tanácsokat ad, de a szépen felcímkézett edényeken például látszik, melyik eleséget melyik állatnak kell kiosztanunk.

„Legújabb hóbortom, hogy olyan városi, de kiszakadni vágyó embereknek mutatom meg ezt a világot, akik valóban kíváncsiak rá. Tényleg megmutatom a széppel és rosszal együtt, őszintén válaszolok a kérdéseikre, itt mindent kipróbálhatnak” – mondta Tari Tünde, akinek bőven van már rutinja a tanyasi életbe való bevezetésben, hiszen minden nyáron táborozó gyerekcsoportokat fogad egy-egy hetes turnusokban.

Természetesen a kemény munkáért járó jutalom sem marad el a négynapraforgós minősítésű falusi szálláshelyen. Itt főként a háztáji finomságokra gondolunk, hiszen a menün szerepel a kapirgálós csirke tojásából készített rántotta, mennyei lángos, helyi szörpök, lekvárok, sajtok és „disznóságok” is.

A parasztudvaron este tábortűz, sütögetés, bográcsozási lehetőség várja a vendégeket. A hosszú napot pedig a Bari tanya három szobájának egyikében pihenhetjük ki, amelyeknek már a nevei is beszédesek: „Fecske szoba”, „Istállószoba” és „Tyúkól”.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.