Kiállításokkal, koncertekkel, interaktív játékokkal, rendhagyó tárlatvezetésekkel, színházi és táncprodukciókkal, gyerekprogramokkal várta a látogatókat június 22-én a Múzeumok éjszakája. A tizenhetedik alkalommal megrendezett országos rendezvényen több mint négyszáz helyszínen csaknem kétezer programot kínáltak.

A rendezvény központi témája idén az utazás és a digitalizáció, szlogenje az Utazás, Élmény, Múzeum volt. „Az először 2003-ban megrendezett Múzeumok éjszakája mára Magyarország legtöbb embert megmozgató kulturális eseményévé vált. Négyszázezer ember indult el ezen az estén, hogy megtapasztalja, hogy a pókhálós múzeumok ideje lejárt” – fogalmazott Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára az esemény hivatalos megnyitóján.

Mint mondta, az elmúlt 17 év rendezvényeinek eredménye az, hogy nemcsak ezen az éjszakán, hanem az év többi részén is megváltozott a múzeumok működése, interaktív programokat szerveznek, múzeumpedagógiai órákat tartanak. Könnyebben találjuk meg a gyökereinket, a múltunkat a múzeumokban – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy ehhez a gondolkodásmód-váltáshoz jelentősen hozzájárult a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozat.

Kerületünkben idén nyolc helyszín kínált programokat a Múzeumok éjszakáján. A Magyar Nemzeti Múzeumban egyebek mellett időszakos kiállítások, kincskeresés, színházi tárlatvezetés, középkori páncél- és fegyverbemutató, tangóest illetve fényfestés várta a közönséget.

Az Art Brut Galéria egyebek mellett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által szervezett képzőművészeti pályázat díjazottjainak kiállításával és alkotóműhellyel készült, a Rendőrmúzeumban pedig többek között rendőrségi gépjárművek és helikopter szimulátor kipróbálására, kutyás és lovas bemutatók megtekintésére nyílt lehetőség.

A Fiumei úti sírkertben már 14 órakor elkezdődött a program: ekkor húsz józsefvárosi diák a száz éve elhunyt festőóriás, Csontváry Kosztka Tivadar talán leghíresebb képét, a Magányos cédrust festette meg a FessNeki kezdeményezés keretében.

Emellett tematikus sétákkal, filmvetítésekkel és gyermekprogramokkal is készültek a sírkertben, míg az MTVA – Rádió- és Televíziótörténeti Muzeális Kiállítóhelyen a régmúlt rádiós és televíziós eszközeit lehetett megtekinteni.

A Magyar Természettudományi Múzeumban nagy felfedezők nyomába eredve járhatták be képzeletben a Földet a látogatók. A Keleti pályaudvar személykocsiműhelyében többek között vasúti daruval, segélynyújtó gépkocsival, vegyi elhárító gépkocsival ismerkedhetett meg a közönség, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban pedig diákszínházi előadások várták az érdeklődőket.

Forrás: jozsefvaros.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.