Tablók, történeti relikviák, régészeti leletek, fotók, térképmásolatok segítségével mutatja be Szer hagyományait és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ötvenéves történetét egy a helyszínen péntektől látható kiállítás.

Kiss Róbert Károly, az intézmény igazgatóhelyettese elmondta, 1970. április 29-én döntött egy emlékbizottság arról, hogy történeti parkot létrehozva mutatják be Szer egyedülálló kulturális örökségét.
    Nem véletlen, hogy Erdei Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia akkori főtitkárának választása éppen erre a helyszínre esett, hiszen Szer legendája egészen a középkorig nyúlik vissza: Anonymus, III. Béla jegyzője írta le a Gesta Hungarorumban, hogy Árpád vezér és a nemesek ehelyütt tartották az első magyar országgyűlést - közölte a szakember.
    A 12. században a bencések itt emelték a Dél-Alföld legnagyobb monostorát, amely több átalakításon is átesett, és maradványait csak a 19. században rombolták le, miután betyárok tanyájává vált.
    A nemzeti romantika időszakában, a hely közösségi térré vált, 1897-ben Göndöcs Benedek felvetésére felépült Árpád-emlékmű, amely a következő évtizedekben búcsújáró hellyé vált. A két világháború között bővült az Árpád-liget, kút, székelykapu és egy azóta megsemmisült turulos emlékmű épült.
    1945. március 29-én itt kezdődött el a földosztás, a következő évtizedekben a hely hagyományai között is ez vált hangsúlyosabbá. 1970-ben Erdei Ferenc kezdeményezésére döntöttek egy, a földosztásnak és a magyarok letelepedésének emléket állító park kialakításáról. László Gyula régészprofesszor már ekkor felvetette, hogy itt állítsák föl Feszty Árpád Magyarok bejövetele című monumentális körképét.
    Juhász Antal, a szegedi Móra Ferenc Múzeum néprajzkutatójának vezetésévek 1973-ban kezdődött el a Csongrád megye paraszti életét és népi építészetét bemutató skanzen tervezése, majd 1979-be kivitelezése.
    Novák István 1982-ben készítette el a körképnek és más kiállítóhelyeknek is helyet adó rotunda terveit, melynek kivitelezése több mint egy évtizedig tartott. Az 1990-es években emelték a parkban Csete György, a magyar organikus építészet elindítójának tervei alapján a szintén tárlatoknak, s egy ökumenikus kápolnának is helyet adó jurtákat.
    Külön kiállításrész számol be a monostor és az egykori Szer mezőváros területén 1970-es években Trogmayer Ottó professzor irányításával indult régészeti feltárásokról, valamint a Feszty-körkép restaurálásáról. Az 1600 négyzetméteres festmény - melyből csupán 714 négyzetméter maradt éppen - helyreállítását a lengyel szakemberekből álló Ars Antiqua csoport végezte 1990 és 1995 között.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 15. és 21. között 9200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti...

A címlapról

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.