Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
Csökkent a bűncselekmények száma Józsefvárosban – ez derült ki a kerületi rendőrkapitányság éves beszámolójából az április 18-án tartott képviselő-testületi ülésen. A...
Közösségiteremtési különdíjat nyert el Önkormányzatunk a Jós utcai közösségi kert kialakításáért, amelyet a lakosság bevonásával hoztunk létre. Büszkeséggel számolhatunk be az...
Sok kisgyerek álmodozik arról, hogy ha nagy lesz, állatokkal fog foglalkozni, ám ezt csak kevesen váltják valóra.
Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek között az ügyfélszolgálatokon hatékonyabban tudják...
A ZUG Közösségi Kertekért Egyesület, a zuglói önkormányzat támogatásával és a Borhy Kertészet Kft. szakmai partnerrel együttműködve kísérleti pályázatot hirdet saját kerttel nem...
Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata a holokauszt magyarországi áldozatai előtt hajtott fejet.

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

Közösségiteremtési különdíjat nyert el Önkormányzatunk a Jós utcai közösségi kert kialakításáért, amelyet a lakosság bevonásával...
Sok kisgyerek álmodozik arról, hogy ha nagy lesz, állatokkal fog foglalkozni, ám ezt csak kevesen váltják valóra.
Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek...
József Attila születésnapja, április 11. a magyar költészet napja. Ilyenkor többek között azt is ünnepeljük, ahogyan a költő és...

...és Pestről

Csökkent a bűncselekmények száma Józsefvárosban – ez derült ki a kerületi rendőrkapitányság éves beszámolójából az április 18-án...
Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek...
A ZUG Közösségi Kertekért Egyesület, a zuglói önkormányzat támogatásával és a Borhy Kertészet Kft. szakmai partnerrel...
Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata a holokauszt magyarországi áldozatai előtt hajtott...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

ITM

  • Erasmus – Megtérítik a fiatalok járvány miatti pluszköltségeit

    A koronavírus-járvány miatt először a felsőoktatási intézmények esetében kellett korlátozó intézkedéseket hoznia a kormánynak. Ennek az egyik oka az volt, hogy sok külföldi hallgató tanul a magyar egyetemeken, főiskolákon, így a tanulók közösségei kiszolgáltatottabbak voltak a világjárványnak, ezáltal veszélyessé váltak a fertőzés hazai terjedése szempontjából.

  • Eredményes a Gazdaságvédelmi akcióterv a munkahelyek megőrzésében is

    A koronavírus kedvezőtlen gazdasági hatásának mérséklésére márciusban indított Gazdaságvédelmi akcióterv eredményes a munkahelyek megőrzésében is - hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságszabályozásért és stratégiáért felelős államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkaerőpiaci online konferenciáján a munkahelyek védelmében tett gazdaságpolitikai intézkedésekről tartott előadásában.

  • Érettségi nélkül is lehet jelentkezni a technikumok kétéves képzéseire

    Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) határozata értelmében azok a diákok is jelentkezhetnek a technikumok szakmai vizsgára felkészítő, két évfolyamos képzésére, akik a járványhelyzet miatt most nem kívánnak vagy nem tudnak érettségi vizsgát tenni, azoknak a tanulóknak, akik így tanulnak tovább, az érettségit utólag, legkésőbb a szakmai vizsgáig kell megszerezniük – közölte az ITM pénteken az MTI-vel.

  • Erősíteni kell a magyar tulajdonú vállalkozásokat

    Szükség van arra, hogy a koronavírus-járvány miatt a tavasszal leálló gazdaság újból magasabb fokozatba kapcsoljon, ehhez pedig meg kell erősíteni a magyar tulajdonú vállalkozásokat, ezáltal Magyarország megerősödve kerülhet ki a vírus okozta válságból - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szombaton Lentiben.

  • Fél évvel hosszabbodnak meg a jogosítványszerzéssel kapcsolatos határidők

    Senkit nem érhet hátrány a közlekedési vizsgák tavaszi felfüggesztése miatt, miután az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) módosítja a közlekedési képzéssel, vizsgáztatással összefüggő jogszabályi határidőket - közölte maga a tárca az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

  • Fellendülésben bíznak a gazdasági élet szereplő

    Bíznak a fellendülésben a gazdasági élet szereplői, a munkahelyvédelmi intézkedéseket a kihívással arányosnak tartják, és egyre kevesebben szorulnak állami segítségre - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

  • Folyamatos a kapcsolattartás a hazai áruszállítókkal

    „Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot az egyes ágazatok képviselőivel, így a közúti szállítás helyzetéről napi szinten kapjuk a friss információkat” – mondta Schanda Tamás. 

  • Gazdaságfejlesztésre fordítják az uniós források jelentős részét

    Ötven milliárd eurónyi forrás áll Magyarország rendelkezésére a 2021-2027 közötti európai uniós költségvetési időszakban, ennek jelentős részét gazdaságfejlesztésre és innovációra, a magyarországi vállalkozások versenyképességének növelésére fordítják - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Miskolcon.

  • Hasznos segítség a tanulóknak és az oktatóknak is a Digitális Szakképzési Tananyagtár

    A Digitális Szakképzési Tananyagtár segítségével az oktatók megoszthatják a diákjaikkal és a kollégáikkal a képzéseket támogató digitális tartalmakat. A portál egy helyen, könnyen kereshetően tesz elérhetővé tananyagokat, és egyre több gyakorló, értékelő feladatsort is - mondta Schanda Tamás az MTI-nek.

  • Hat egyetem vált működési modellt augusztustól

     Hat egyetem augusztus elsejével, míg a Színház- és Filmművészeti Egyetem szeptember elsejével vált működési modellt - emlékeztetett pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), amely a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnökét és tagjait is megnevezte.