A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének elmaradásáról szóló hátralékos felhívások ügyében:
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való hozzájárulás.
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az ígéreteit szembesítjük a tényekkel, és értékelünk.
A zsidó Purim ünnepen rendezett „Sütiutca” március 24-én vidám forgataggal búcsúzott a Zsidó Budapest 150 éve rendezvénysorozattól a Csányi utcában. A szervező önkormányzat és a...
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (a továbbiakban Nkt.) 8.§ (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő...

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

A tavalyi nagysikerű rendezvény nyomán idén is megrendezésre kerül az Óbudai Esport Bajnokság. Fontosnak tartjuk az...
A Klebelsberg Kultúrkúriában március 6-án nagyszabású kiállítás nyílt Selyemfényben címmel. A március 28-ig megtekinthető tárlat...
2024-ben is térítésmentesen igényelhetnek lebomló kutyakakis tasakot a kerületi gazdik. Az akcióval a közterületek tisztaságát...
Magyar primőr tavaszi termékek és húsvéti zöldek vásárára kerül sor március 23-án, szombaton, 8 és 12 óra között a Papkertben és...

...és Pestről

Alább polgármester úr közleményét olvashatják a nemrégiben kiküldött, a 2020-as évet érintő gépjárműadó befizetésének...
Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való...
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Sorozatunkban azt vizsgáljuk, miképpen teljesültek a 2019-es Pikó-program ígéretei. A program 13 pontjából most kettőnek az...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

program

  • Bővüléssel zárhatja a nyarat a belföldi turizmus

    Bővüléssel zárhatja a nyarat a belföldi turizmus, hiszen valószínűleg túl fogja szárnyalni a tavalyi teljesítményét - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) honlapján közzétett nyilatkozatában a szervezet vezérigazgatója.

  • Budai beszélgetések

    Mi a közös egy színészben, egy zenészben, egy rádiós szakemberben és egy kórházigazgatóban?

    Hitelesek és elkötelezettek. Rajkai Zoltán, Bolyki László, Horváth Gergely és Velkey György János lesz a Budai Református Gyülekezet vendége a következő hónapokban.
    Valódi találkozásokra, üdítő beszélgetésekre, lelki feltöltődésre szomjazunk az elmúlt másfél év kényszerű bezártsága után. Ezért a Budai Református Gyülekezet szeptembertől új programsorozatot indít, melyben estéről estére Gundel Takács Gábor újságíró, műsorvezető beszélget ismert személyiségekkel, akik közvetlenül, közérthetően és hitelesen szólítják meg a ma emberét, bátorítják a már hitben járókat.

    Alkalmaink:

    • szeptember 15., szerda: Rajkai Zoltán
    Máthé Erzsi-díjas színész, szinkronszínész. A budapesti Katona József Színház tagja, a református egyház több korábbi kampányának hangja és arca.

    • október 22., péntek: Bolyki László
    zenész, énekes, lelkigondozó, író. A Bolyki Brothers a capella együttes tagja, a Budapesti Fesztiválzenekar és az Erkel Ferenc Kamarazenekar brácsaművésze.

    • november 19., péntek: Horváth Gergely
    rádiós szerkesztő, író. A Kultúrfitnesz magazin alapító műsorvezetője, a Petőfi Rádió egykori főszerkesztője, a Szikra keresztény könnyűzenei díj zsűrijének elnöke.

    • december 17., péntek: Velkey György János
    csecsemő- és gyermekgyógyász, intenzív terápiás orvos. A református Bethesda Gyermekkórház főigazgatója,
    a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese.

    A beszélgetés minden esetben 19.00-kor kezdődik a Budai Református Gyülekezet templomában (1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér).
    Jöjjön el személyesen: vegyen részt a beszélgetésekben, és járja be a nemrég felújított műemlék templomunkat!
    On-line: terveink szerint regisztráció után YouTube-on is lehet majd követni az alkalmakat.

  • Budapest Borfesztivál Limited

    2020 – Egy kivételes évjárat.

  • Budapest fotó fesztivál

    A fesztivál hatodik hete ragyogóan indul a fotográfia szerelmesei számára, ugyanis a május negyedikén 125 éves Műcsarnok kedden újra megnyitja kapuit az érdeklődők előtt.

  • Budapest FotóFesztivál 2020

    A kortárs és klasszikus magyar, valamint nemzetközi kiállításokból, szakmai és közönségprogramokból álló rendezvénysorozat a fotográfia értékei, újdonságait mutatja be a nagyközönség számára.

  • Budapest is bekerült a Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox világturné programjába

    Jövő nyáron a Papp László Budapest Sportarénában adnak koncertet

  • Budapesten küzdenek meg a K-1 szupersztárjai

    Magyarországon először Super Fight Series

  • Budapesti Photo Festival 2022

    A 2022-ben hatodik éve megrendezett Fesztivál ismét izgalmas nemzetközi sztárkiállítással, kortárs hazai körképpel, a fővárosi múzeumok és galériák, valamint a nemzetközi kultúrintézetek fotókiállításaival várja a látogatókat.

  • Cervantes Intézet standjának programja

                                          Te!rézvárosi FESZTivál

                                                         Nyár végi utcabál az Andrássyn

    A Terézvárosi Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér nyárbúcsúztató fesztivált rendez. Augusztus utolsó hétvégéjén a kerület lezárja az Andrássy út Izabella utca és Kodály Körönd közé eső szakaszát, ahova vidám forgatag költözik, színielőadásokkal, kézműves standokkal és kicsiknek, nagyoknak egyaránt szóló sokszínű programokkal. A budapesti Cervantes Intézet bemutatja spanyol oktatási módszerét, tájékoztatást nyújt a 2021/2022-es tanév spanyol és magyar kurzusairól. Ha meglátogatod standunkat, 5% kedvezményt is szerezhetsz az általános őszi tanfolyamokra. A spanyolajkúaknak szervezett magyar kurzusokon részt venni vágyók ingyenes szintfelméréseken vehetnek részt ezen a hétvégén!

    Pénteken a Szent Jakab Baráti Kör tagjait kérdezhetik majd az érdeklődők a Caminóról. Hétvégére pedig vendégeink lesznek a magyarországi latin-amerikai követségek, ezen belül az Argentin, Chilei, Ecuadori, Kolumbiai, Kubai és Perui Nagykövetség, valamint az Ibér-amerikai Közösség, hogy bemutassák a látogatóknak a hispán világ izgalmas kultúráját tárgyakon, játékokon, táncokon keresztül. Multikulturális sátrunkban szórakoztató quiz játékot és sorsolást rendezünk, miközben a legkisebbek játszhatnak, rajzolhatnak majd.

    Nem feledkezünk meg az olvasás szerelmeseiről sem: lesz „könyvespolc”. Hozd el porosodó spanyol könyveidet és vigyél el egy másikat. Természetesen úgy is vihetsz egyet, ha nem hozol, csak szeretnél spanyolul olvasni!

     

     

     

  • Civil Szervezetek Napja a RaM-ban

    2020. február 1-jén tartották a szokásos évi XIII. kerületi Civil Szervezetek Napját a Radnóti Miklós Művelődési Központban. A rendezvényen gazdára talált az idei Civil Vándorserleg, valamint díjazták a legszínvonalasabb civil standokat is. A nagy számú látogatónak idén is változatos programokban és színpadi produkciókban lehetett részre.